2013. december 16., hétfő

A rák és a kemoterápia


A rák és a kemoterápia
 
A rák és a kemoterápia témájában már nagyon sok véleményt olvashattunk.
Sok megosztást, cikket láthattunk azzal kapcsolatban, hogy mennyire teszi tönkre az egész szervezetet mellékhatásként a kemoterápiás vegyi anyag.
Sajnos nem tud "csak a rákos szervre" hatni - ez logikus.
Természetgyógyász tanárom, aki egyben 3o-4o éve orvos, a következőt mondta nekünk erről a témáról:
"A kemoterápia az a szer, amit ha túlél a beteg, akkor életben marad.. !!"
Tehát tulajdonképpen egy nagyon erős szervezet,nagyon erős lélek és elhatározottság, valamint erős hit a gyógyulásban kell ahhoz, hogy a kemót is túlélje a rákos beteg.
Ennek ellenére egyetlen természetgyógyász sem veszi magára a felelősséget, hogy akár ellene hangolja a betegét, akár rávegye erre a kezelésre. A döntést a betegnek kell meghozni. Ha hallgat a belső hangjára tudni fogja mi a neki megfelelő megoldás.
Ebben nagy része van a hitnek.. Nemcsak a gyógyulásba vetett hitnek, hanem annak, hogy miben hisz igazán, a lelke mélyén.


2013. december 14., szombat

Üzenet azoknak a nőknek, akik nem hagyják ott agresszív párjukat..!

                                                                          

Üzenet azoknak a nőknek, akik nem hagyják ott agresszív párjukat..!

Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi lehet a mélyben azoknak a nőknek a lelkében, akiket megcsapkodnak, lelkileg terrorizálnak, önbecsülésüket lenyomják O alá, de sokáig nem jöttem rá.. Nagyon okos barátnőm fejtette meg.. és biztos, hogy telitalálat... mert miközben mondta.. mindkettőnk karja libabőrös lett.
A tipp a következő:
Azok a nők, akik nem akarnak kikerülni ebből az agresszív helyzetből tényleg tudják, hogy a verés után jön az a szakasza a kapcsolatnak, amikor az agresszor hízeleg, nyali-fali, égről lehozza a csillagokat, térden állva könyörög, stb.. !! Erre a szakaszra várnak az áldozatok és valamiért azt képzelik,hogy egyszer ez a pozitív állapot megmerevedik, úgy marad, és soha nem térnek vissza az agresszív élethelyzetek, pofonok, alázások..
Hiába hallják, olvassák, hogy ez nem történik meg soha.. hogy aki egyszer megüt, már semmi sem tartja vissza, hogy legközelebb is durva legyen...!! Valamiért hisznek a mesében.. pedig talán tudat alattijuk megmondja nekik, hogy ez csak álom... de annyira vágynak a jó szakaszra.. még a pofont, ütlegelést is elviselik a "jó"reményében.
Ébredjetek asszonyok-lányok.. az ilyen ember nem változik, csak egyre agresszívebb lesz.. 

2013. november 15., péntek

Mai gondolataim a mandalákról

Mai gondolataim a mandalákról


Egy nagyon kedves barátommal értekezve felmerült a mandalák reklámozásának témája..

Eddig úgy gondoltam, hogy amikor a lapomon jártok, látjátok a mandalákat és ha valamelyik megérinti a lelketeket, akkor arra reagáltok.. Nem feltétlenül rendeléssel, van aki csak naponta benéz, hogy feltöltődjön. Ennek én nagyon örülök!

Az viszont most jutott eszembe, hogy talán ne csak magunkra gondoljunk.

Mostanában több emberről hallottam, hogy megvan mindene az életben és mégis valamilyen hiányérzete van. Elmerülnek az anyagi életben és a lelki síkon nem tudnak kiteljesedni.

Egy ilyen barátnak talán egy mandala ajándékozásával be lehetne indítani a spiritualitás iránti érdeklődést. Hisz nem emberek vagyunk, akiknek néha vannak spirituális élményei, hanem spirituális lények vagyunk, akik leszülettünk megtapasztani a földi létet, és a tanulás általi fejlődést.

Közeledik a karácsony, épp megfelelő idő arra, hogy indirekt módon hathassunk barátunk lelki életére egy mandala ajándékozásával.
 

2013. március 28., csütörtök

A lélek szintjén élő ember és az egóból cselekvő ember jellemvonásai


A lélek szintjén élő ember jellemvonásai

Optimista és  minden dologban a jót látja, hálás azért, amije van, hisz az Univerzum és minden benne
létező csodájában.
Áldottnak érzi magát és bízik abban, hogy bármi történik is, az a tanulását, fejlődését  szolgálja.
Élvezi a baráti társaságot, de kedveli az egyedüllétet is, ritkán érzi magát magányosnak.
Általában véve boldognak érzi magát, nem táplál magában neheztelést, vagy keserűséget.
Kedélye rendszerint derűs, erős, ugyanakkor gyengéd, örül mások sikerének, friss energiákat, örömöt, boldogságot hoz a társaságba.
Türelmes és nyitott, diszkrét és tiszteletteljes.
Gyakran igen egyszerűen él, szeret meditálni, kreatív és békés.
Elfogad minden fajt és minden társadalmi helyzetet, tiszteli a kulturális különbségeket.
Érzi, hogy szeretetben és oltalomban van része.
Lelkesedik azért, hogy új elgondolásokat ismerjen meg, növekedjen és a lehető legtöbbet hozza ki magából.
A nehézségeket kihívásoknak és a változás katalizátorainak tekinti.
Örömét leli abban, ha segít másoknak fejlődni.
Felelősséget vállal tetteiért, és nem hibáztat másokat.
Hajlamos békés harcosként fellépni az elnyomottak ügyében.
Mivel hisz a karmában a spirituális törvényszerűségek szerint próbál élni



Az egóból cselekvő ember jellemvonásai 

2013. március 27., szerda

Gondolatok a kapcsolatokról


Csak önmagamat tudom megváltoztatni! Mégis  milyen gyakran halljuk, hogy az emberek azt hiszik, hogy párjuk majd megváltozik. Ez a hiedelem a bajok forrását hordozza magában. A legfőbb baj, hogy ez a feltételezés azt is bizonyítja, hogy párunk csak akkor felelne meg nekünk igazán, ha megváltozna. Azt a hitet is tartalmazza, hogy majd mi fogjuk őt megváltoztatni. Pedig változtatni csak magunkon tudunk. A jó ebben, hogy ahogy mi változunk, a kiárasztott energiák is változnak, és szép lassan a környezetünk is változik. De fordítva nem fog menni!!

Bizonyára van olyan barátod, aki mindig megmondja, hogy mely helyzetben mit kellett volna tenned, aki mindig ellát megfellebbezhetetlen tanácsokkal. Megmondja, hogy kell jobban főzni, jobban vezetni, jobban bánni más barátokkal. Bár jobbára jó szándék vezérli, de kárt okoz a kapcsolatotoknak. A kéretlen tanácsadás romboló hatással van a kapcsolatra - függetlenül attól, hogy esetleg jó szándékkal teszik. Ilyenkor ugyanis a "tanácsadó" a jótevő szerepében tetszeleg, holott csak barátságot vártak el tőle.


2013. február 1., péntek

Sri Chinmoy gondolatai az akaraterő és a határozottság témában



Sri Chinmoy gondolatai az akaraterő és a határozottság témában

A határozottság végső soron a lélektől jön.
Ha belső, vagy pszichikai síkon használjuk, akkor akaraterőnek, a lélek fényének nevezzük.
Ha a lélek fénye belép a vitálisba, akkor céltudatos határozottsággal rendelkezünk.
Az a céltudatos határozottság isteni határozottság, az igazi akaraterő.
Az akaraterő az Univerzum örökké fejlődő és önmagát kinyilvánító valósága.
Nehezünkre esik akaratunkat a vágyainktól elkülöníteni.
Amikor valamit el akarunk érni, mindig megfizetjük az árát, de ha valami után vágyunk, akkor csak kívánjuk és nem fizetünk érte.
A kísértés nem más, mint a vizsga bizonyos fajtája.
Ha ezeken a vizsgákon túl vagyunk, akkor eggyé válunk istennel.
Ha látja, hogy őszintén próbálunk átmenni a vizsgán, akkor azonnal megadja nekünk
az ehhez szükséges képességet.
Aki a spirituális életet csak azért adja fel, mert nem ért el elég nagy haladást, vagy mert időnként visszaesik, szörnyű nagy hibát követ el.

2013. január 27., vasárnap

A félelemről



A félelemről

Gondolataink, tetteink vagy a szereteten, vagy a félelmen alapulnak.
Más választás nincs. Ha nem érzünk szeretetet a szívünkben, és magunk körül, gyakran félelemből cselekszünk, és dühvel palástoljuk félelmeinket.
Még ha alig érzékelünk magunk körül szeretetet, az Univerzum szeretete állandó valóság, ezért nem kell tartanunk semmitől.
A félelmet, amelyet időről időre mindannyian érzünk magunkban, végtelenül szorgos, hatékony elménk hozza létre. Attól lesz valósággá, hogy szenvedést okoz, még ha csupán képzeletünk szüleménye is.
Miként a fájdalom, a félelem is figyelmeztetés, hogy változtatnunk kell valamin.
Meg kell vizsgálnunk azt a dolgot, amitől félünk.
Miért nem vagyunk hajlandóak megbocsátani, vagy szeretni?
A szeretet állapota megszünteti a félelmet.
Ha tudjuk biztonságban vagyunk, ha ott vagyunk, ahol lennünk kell, ha azt tesszük, amit kell: semmi sem okozhat kárt bennünk.


2013. január 24., csütörtök

A betegségről



A betegségről

Valójában minden testi bajnak megvan a maga mentális megfelelője..
Éppen ezért lehetséges spontán gyógyulás, ha az ember felismeri, hogy teste az isteni elme tökéletes ideálja, vagyis teljes, egész és szó szerint tökéletes.
Ha azonban megmarad a negatív gondolkodás, a félelem, az ítélkezés és a gyűlölködés szintjén, bizonyosan megbetegszik.
Minden testi betegség a bűnben keresendő. Ne ítéljetek és nem ítéltettek, ne kárhoztassatok és nem kárhoztok, megbocsássatok és néktek is megbocsáttatik.
Sok ember azáltal vonzza be életébe a betegséget és boldogtalanságot, hogy helytelenül ítélkezik mások felett. Mert amit másokban kárhoztatunk, azt bizony magunkhoz vonzzuk.
Az anya aggodalmai sok esetben felelőssé tehetők a gyermek betegségiért, vagy az őt ért balesetekért.
Ennek hátterében pedig az áll,hogy a félelem rendkívül erős és tiszta mentális képet fest tárgyáról, amelyet ha nem semlegesítenek időben, a tudat alatti rögzít és elkezdi automatikusan megvalósítani.
Az ember valójában csak akkor kaphatja el a kórozókat, ha azonos rezgés-szinten áll velük.
A félelem az, ami az ember rezgésszintjét a baciluséra alacsonyítja.
A betegséget okozó csíra pedig nem más, mint a halandó elme terméke, amelynek minden gondolata tárgyiasul.
A tudat felettiben, vagy az isteni elmében nem léteznek kórokozók, hiszen azok az ember hiábavaló képzelgéseinek gyümölcsei